Charles Dickenst lefoglalja a karrierje, így nehezen tud kötődni fiához, Walterhez. Dickens remélve, hogy a történetmesélés által közelebb tud kerülni fiához, megosztja vele Jézus Krisztus életének történetét. Jézus utazásán keresztül pedig Walter és Dickens kapcsolata elmélyül, és egy szeretetteljes apa-fia viszonnyá kovácsolódik.
Egy házaspár új iskolába íratja gyerekét. A szülők mindent igyekeznek elkövetni, hogy a tini beilleszkedése zökkenőmentes legyen. Lelkesen vesznek részt a szülői értekezleten és csatlakoznak a közös családi táborozáshoz, amelyen a gyerekek és szüleik együtt vesznek részt. Az ismerkedés során azonban egyre inkább kijönnek a társadalmi különbségek és lassan kiderül, hogy a felszín alatt nem is annyira felhőtlen a boldogság és a többi szülő közel sem annyira összetartó, és kedves egymással, mint amennyire a felszínen mutatják. Napjaink egyik legnépszerűbb dán színész-rendezője Paprika Steen (Születésnap, Ádám almái, Csak a szerelem számít, Tapsvihar, Dominó) negyedik játékfilm rendezése az Apák és anyák. A rendező a Családi karácsony után ismét görbe tükröt állít a társadalom elé, ezúttal is fekete humorral fűszerezve. A főszerepben többek között Nikolaj Lie Kaas (Palackposta, A 64-es betegnapló, Fácángyilkosok, Az igazság bajnokai, Angyalok és démonok), Lisa Loven Kongsli (Lavina, Wonder Woman, Az Igazság Ligája) és Amanda Collin (Palackposta) látható.
Röff Ász utolérhetetlen fejvadász, aki képes előkeríteni bármilyen eltűnt állatot. Fő feladata, hogy az elveszett háziállatokat visszajuttassa a gazdáiknak. A malac nyomozó egy nap különleges megbízatást kap: egy elefántot kell felkutatnia. Röff Ász hamarosan rá is talál a szabadelvű elefántra, s kezdetét veszi kettejük világkörüli kalandja, amely során a páratlan páros életre szóló barátságot köt.
A Mennydörgők*-ben a Marvel Studios merőben szokatlan antihős-csapatot toboroz össze: ők Jelena Belova, Bucky Barnes, Vörös Őr, Szellem, Kiképző és John Walker. Miután kijutnak egy Valentina Allegra de Fontaine által felállított halálos csapdából, ezek a kiábrándult figurák veszedelmes küldetésre vállalkoznak; e küldetés során múltjuk sötét epizódjaival lesznek kénytelenek farkasszemet nézni. Képes lesz-e az össze nem illő banda megváltásra lelni és időben egységbe verődni, vagy inkább elpusztítják egymást?
Diplo nagy kalandról álmodozik, túlságosan aggódó szülei viszont nem engedik a falon túlra, amit otthonuk védelmére építettek. Egy nap azonban rejtélyes módon eltűnnek Diplo szülei, a kis dínó pedig kalandos útra indul, hogy megtalálja őket. Útja során társa lesz egy varázsló és két furcsa tudós, akikkel fantasztikus lényeket és csodálatos helyeket fedeznek fel. A kis Diplo pedig még nem is sejti, hogy a világa valójában egy képregény része, amelyet Ted, a sikerről álmodozó művész alkotott.
A maffia könyvelője (Ben Affleck) nem változik. Minden apró részlet kiszámítható az életében. Pontos, megbízható, érzelemmentes. Néha mégis kiszámíthatatlan dolgok történnek vele – és akkor nem ismer kegyelmet. Amikor egy pénzügyekkel foglalkozó titkosügynök (Cynthia Addai-Robinson) főnökével ismeretlen bérgyilkosok végeznek, a nő kénytelen megkeresni a titokzatos könyvelőt, hogy segítsen neki a tettesek nyomára jutni. Ő pedig bevonja rég nem látott, de veszélyes életet élő öccsét (Jon Bernthal), és hárman indulnak a titokzatos ellenfél után. Chris kiismerhetetlen működésű agya minden kérdésre megtalálja a választ, ha pedig cselekednie kell, nem nagyon törődik a törvénnyel. De minél közelebb küzdik magukat a megoldáshoz, annál nehezebb titokban tartani, amit csinálnak: és vannak, akik bári áron meg szeretnék állítani őket.

Két ember, egy orvos és egy ápoló találkozik egy kompon. Mindketten kerülik a tartós kapcsolatokat. Amikor beszélgetni kezdenek egymással, kiderül, hogy mennyi hasonlóság van közöttük. Mindketten keresik a spontán intimitás lehetőségeit és megkérdőjelezik a társadalmi normákat. A Szerelem az emberi kapcsolatok és a szexualitás filmje.
Röff Ász utolérhetetlen fejvadász, aki képes előkeríteni bármilyen eltűnt állatot. Fő feladata, hogy az elveszett háziállatokat visszajuttassa a gazdáiknak. A malac nyomozó egy nap különleges megbízatást kap: egy elefántot kell felkutatnia. Röff Ász hamarosan rá is talál a szabadelvű elefántra, s kezdetét veszi kettejük világkörüli kalandja, amely során a páratlan páros életre szóló barátságot köt.
A maffia könyvelője (Ben Affleck) nem változik. Minden apró részlet kiszámítható az életében. Pontos, megbízható, érzelemmentes. Néha mégis kiszámíthatatlan dolgok történnek vele – és akkor nem ismer kegyelmet. Amikor egy pénzügyekkel foglalkozó titkosügynök (Cynthia Addai-Robinson) főnökével ismeretlen bérgyilkosok végeznek, a nő kénytelen megkeresni a titokzatos könyvelőt, hogy segítsen neki a tettesek nyomára jutni. Ő pedig bevonja rég nem látott, de veszélyes életet élő öccsét (Jon Bernthal), és hárman indulnak a titokzatos ellenfél után. Chris kiismerhetetlen működésű agya minden kérdésre megtalálja a választ, ha pedig cselekednie kell, nem nagyon törődik a törvénnyel. De minél közelebb küzdik magukat a megoldáshoz, annál nehezebb titokban tartani, amit csinálnak: és vannak, akik bári áron meg szeretnék állítani őket.
A 12-éves Tiant és húgát szülei a nagymamához küldik a kínai Sichuan-hegyekbe. Apja szerint Tiannak sokkal komolyabban kell vennie a tanulást, ám a fiú szíve szerint inkább a környező erdőben tesz hosszú sétákat. Ott hihetetlen módon találkozik egy pandakölyökkel, akit Moonnak nevez el. Ahogy telnek a napok, titkos és szoros kötelék alakul ki közöttük. De miután Tiant apja arra kényszeríti, hogy visszatérjen a városba, el kell válnia pajtásától. Amikor Tian rájön, hogy Moon élőhelye nem biztonságos, minden követ megmozgat, hogy a bocsot sikerüljön elköltöztetni, és végső búcsút vehessen szőrös barátjától.
A Mennydörgők*-ben a Marvel Studios merőben szokatlan antihős-csapatot toboroz össze: ők Jelena Belova, Bucky Barnes, Vörös Őr, Szellem, Kiképző és John Walker. Miután kijutnak egy Valentina Allegra de Fontaine által felállított halálos csapdából, ezek a kiábrándult figurák veszedelmes küldetésre vállalkoznak; e küldetés során múltjuk sötét epizódjaival lesznek kénytelenek farkasszemet nézni. Képes lesz-e az össze nem illő banda megváltásra lelni és időben egységbe verődni, vagy inkább elpusztítják egymást?
Az életigenlő történet megtörtént/valós eseményeken alapul. Roland Perez dongalábbal született a hatvanas évek elején, ezért mindenki elkönyvelte fogyatékosnak. Mindenki, kivéve az édesanyját, aki elhatározta, hogy bármi is történjen, meggyógyíttatja a fiát és nemcsak boldog, de egészséges életet is biztosít neki. Az anyának szembe kellett néznie a bürokráciával, az egészségügy korlátaival és a társadalmi előítéletekkel, ám a nőt semmi más nem érdekelte, csak a fia egészsége. Az anyai ösztönei mellett a világhírű énekes, Sylvie Vartan dalai tartották benne a lelket, és a reményt, hogy gyereke meggyógyul és sikeressé válik.
Hedvig, a 11 éves gamer lány élete a feje tetejére áll, amikor idő előtt kénytelen apja nyomdokaiba lépni mint a város szuperhőse. Hedvig azonban nem szuperhős, az előtte álló kihívások pedig sokkal nagyobbak, mint amire apja számított, ezért inkább sportos unokaöccsére, Adriánra fókuszál. A csalódás után Hedvig meglátogatja demens nagymamáját, aki a történtek hallatán felvidul és lelkes fecsegésbe kezd a család múltjáról. Nagymama és unokája csapattá kovácsolódik, Hedvig pedig arra készül, hogy apja tudta nélkül beteljesítse a családi örökségüket.
Natacha furcsa lány. Már óvodás korában is az volt, mire felnőtt, pláne az. A szülei aggódnak, hogy vénlány marad – a csaj ugyanis csak egyvalamire vágyik az életben: repülni szeretne. Lehetőleg mint stewardess. Egyenruhára vágyik, menetrendszerű járatokra, és arra a rövid pantomimre, amivel a tengerbe zuhanás esetén követendő eljárásra okítja az utasokat. De valahogy sosem jön neki össze a dolog. Ő viszont egyre mániákusabban hajszolja élete nagy célját. Akkor is éppen beszökik a repülőtérre, amikor szigorú biztonsági előírások mellett egy gép fedélzetére rakják a világ leghíresebb festményét, a Mona Lisát, sőt, még akkor is ott van, amikor a képet elrabolják. Ő persze rögtön a rablók nyomába ered, és magával ráncigál egy semmiféle kalandra nem vágyó, feltűnően fáradékony pilótát. Több országon át, földön, tengeren és persze a levegőben tart a hajsza. Kalandjai során Natacha találkozik műkincs-hamisítóval, az eredeti Mona Lisa dédunokájával, rablóval, rendőrrel, pilótával és korrupt politikussal. A Mona Lisán esik néhány sérülés, ő viszont egyre virgoncabb: és még mindig stewardess szeretne lenni. A film alapjául szolgáló képregény egyedül Franciaországban több mint 5 millió példányban kelt el. A csupa filmsztárból álló csapat a francia Riviérán és Olaszország legszebb tájain forgatta le ezt bájos és mozgalmas vígjátékot, ami olyan, mint egy női Bond-paródia… pedig Natacha nem vágyik másra, csak hogy stewardess lehessen.
A Disney 2002-es animációs klasszikusa, a Lilo és Stitch – A csillagkutya filmváltozata egy irtó vicces és szívhez szóló történet a magányos hawaii kislányról és a szökevény űrlényről, aki segít neki családja
Amikor álmai nőjét (Amber Midthunder) elrabolják, a teljesen átlagos Nate (Jack Quaid) azt az adottságát, hogy nem érez fájdalmat, váratlan szupererővé változtatja, hogy visszaszerezze a lányt. A Fiúk sorozattal méltán nagy népszerűségnek örvendő Jack Quaid egy hasonlóan akciódús és humoros mozifilmben nyűgözi le ismét a közönséget.
Diplo nagy kalandról álmodozik, túlságosan aggódó szülei viszont nem engedik a falon túlra, amit otthonuk védelmére építettek. Egy nap azonban rejtélyes módon eltűnnek Diplo szülei, a kis dínó pedig kalandos útra indul, hogy megtalálja őket. Útja során társa lesz egy varázsló és két furcsa tudós, akikkel fantasztikus lényeket és csodálatos helyeket fedeznek fel. A kis Diplo pedig még nem is sejti, hogy a világa valójában egy képregény része, amelyet Ted, a sikerről álmodozó művész alkotott.
A maffia könyvelője (Ben Affleck) nem változik. Minden apró részlet kiszámítható az életében. Pontos, megbízható, érzelemmentes. Néha mégis kiszámíthatatlan dolgok történnek vele – és akkor nem ismer kegyelmet. Amikor egy pénzügyekkel foglalkozó titkosügynök (Cynthia Addai-Robinson) főnökével ismeretlen bérgyilkosok végeznek, a nő kénytelen megkeresni a titokzatos könyvelőt, hogy segítsen neki a tettesek nyomára jutni. Ő pedig bevonja rég nem látott, de veszélyes életet élő öccsét (Jon Bernthal), és hárman indulnak a titokzatos ellenfél után. Chris kiismerhetetlen működésű agya minden kérdésre megtalálja a választ, ha pedig cselekednie kell, nem nagyon törődik a törvénnyel. De minél közelebb küzdik magukat a megoldáshoz, annál nehezebb titokban tartani, amit csinálnak: és vannak, akik bári áron meg szeretnék állítani őket.
Goebbels közel egy évtizeden keresztül kitartott Hitler mellett: az 1938 márciusában zajlott Anschluss-tól egészen az 1945 májusában, a Führerbunkerben elkövetett öngyilkosságáig. Miközben Hitler a hatalma csúcsán van, Goebbels megrendeli a Jud Süß és Az örök zsidó (Der ewige Jude) című antiszemita filmeket, amelyek a zsidók tömeges meggyilkolására készítik fel az embereket. A sztálingrádi vereség és az 1944 végén egyre kilátástalanabbá váló helyzet után Goebbels a legradikálisabb propagandaakciót állítja színpadra: Hitler öngyilkosságát, családja meggyilkolását, valamint saját életének kioltását.
A 12-éves Tiant és húgát szülei a nagymamához küldik a kínai Sichuan-hegyekbe. Apja szerint Tiannak sokkal komolyabban kell vennie a tanulást, ám a fiú szíve szerint inkább a környező erdőben tesz hosszú sétákat. Ott hihetetlen módon találkozik egy pandakölyökkel, akit Moonnak nevez el. Ahogy telnek a napok, titkos és szoros kötelék alakul ki közöttük. De miután Tiant apja arra kényszeríti, hogy visszatérjen a városba, el kell válnia pajtásától. Amikor Tian rájön, hogy Moon élőhelye nem biztonságos, minden követ megmozgat, hogy a bocsot sikerüljön elköltöztetni, és végső búcsút vehessen szőrös barátjától.
Az életigenlő történet megtörtént/valós eseményeken alapul. Roland Perez dongalábbal született a hatvanas évek elején, ezért mindenki elkönyvelte fogyatékosnak. Mindenki, kivéve az édesanyját, aki elhatározta, hogy bármi is történjen, meggyógyíttatja a fiát és nemcsak boldog, de egészséges életet is biztosít neki. Az anyának szembe kellett néznie a bürokráciával, az egészségügy korlátaival és a társadalmi előítéletekkel, ám a nőt semmi más nem érdekelte, csak a fia egészsége. Az anyai ösztönei mellett a világhírű énekes, Sylvie Vartan dalai tartották benne a lelket, és a reményt, hogy gyereke meggyógyul és sikeressé válik.
A Disney 2002-es animációs klasszikusa, a Lilo és Stitch – A csillagkutya filmváltozata egy irtó vicces és szívhez szóló történet a magányos hawaii kislányról és a szökevény űrlényről, aki segít neki családja
Az életünk a döntéseinkből áll össze. A nagyszabású akcióthriller-sorozat legújabb fejezete nem sokkal azután veszi fel a fonalat, ahol az első rész abbahagyta. Az Entitás immáron a világ atomhatalmai nukleáris arzenáljának irányítását készül átvenni. Gabriel elmenekült, és Ethannél van a kulcs, amely a megoldást nyithatja – valahol északon, egy jeges tenger mélyén, egy elsüllyedt orosz tengeralattjáróban… Feszültségben, elképesztő látványosságokban, akcióban és humorban ezúttal sem lesz hiány!
Pang, a vidám és kalandvágyó ifjú panda Kínából Afrikába utazik, hogy megmentse legjobb barátját, Jielongot, az elrabolt sárkányt. Útja során egy számára teljesen ismeretlen világ tárul fel előtte félelmetes vízilovakkal, kétes szándékú hiénákkal és bölcs gorillákkal. Az eszére – és néhány újonnan szerzett barátjára – hagyatkozva nemcsak Jielongra sikerül rátalálnia, de új barátainak otthonát is megmenti.